Macskásy       Dinasztiák       Különlegességek       Macskásy-díj

A MÓCZÁR DINASZTIA

A történet 1902-ben kezdõdött, amikor megszületett II. Móczár Gábor, édesapám. Nagyapám I. Móczár Gábor postamester volt és 4 gyermeke közül a legidõsebb fia, Gábor már korán vonzódott a mûszaki tevékenység iránt, így hát egy ezidõtájt induló szakmát gondoltak ki neki és beiratták a Bánki Donát Felsõipariskolába, a Népszinház utcába, ahol kitanulta a bádogos és szerelõ szakmát. Többfelé dolgozott - 2 évig ingyen az egyik hivatalnak - mígnem 1926-ban önállósította magát és elindított egy kis szerelõipari céget. A gazdasági válság õt sem kímélte és 1930-ra tönkre is ment. Néhány évi vegetálás után 1933-ban újra kezdte a vállalkozósdit, de ekkortól kezdve az ország fellendülésével együtt a Móczár-cégnek is egyre jobban ment, a vállalkozás létszáma 70-80 fõre növekedett, komoly megbízásokkal országszerte. A cég profilja vízszerelés, külsõ-belsõ csatornaszerelés, fûtésszerelés és épületbádogozás volt. Mivel édesapám már ekkor betegeskedett, nem vitték el katonának, így a társaság 1944 nyaráig teljes gõzzel mûködött. A háború azonban '44 õszén már közbeszólt és csak 1945 végén indulhatott újra a munka. Az újjáépítés ismét nagy fellendülést hozott, így 1948 tavaszára a cégben már 130-150 ember dolgozott szerte az országban. A 100 fõ feletti cégek 1948. tavaszán bevezetett államosítása arra késztette édesapámat, hogy átalakítsa a vállalkozást, és 1948 nyarán a társaságból egy szövetkezetet csinált, ez lett a késõbbi Április 4. Építõipari Szövetkezet. Õ maga még a nyáron súlyos beteg lett és 1948 novemberében meghalt.

A háború után öccse, Móczár Imre lett a cégnél a jobb keze, aki gimnáziumi érettségije után, tapasztalatból szedte össze a szakmai ismereteket. Imre nagybátyám 1917-es születésû volt, így '48-ban 31 évesen vette át a szövetkezetben édesapám szerepét, õ lett az elnök. Néhány év után eltávolították a szövetkezet élérõl és többféle próbálkozás után végül is kikötött a Szerelõipari Vállalatnál, a Csõszer egyik jogelõdjénél. Élete végéig (1990) aktívként, majd nyugdíjasként a Csõszerben dolgozott, mint a szakma egyik nagy öregje. A "papír hiányát" óriási szakmai tapasztalata és tudása ellenére pótolni kellett, így 1964-ben elvégezte levezõ tagozaton az Épületgépészeti Technikumot.

A "szakmai fertõzés" a családban természetesen állandóan hatott, így édesapám húgának - Behring Istvánné, Móczár Teréznek - fia, Behring István, elsõfokú unokatestvérem, 1950 és 1954 között végezte el a Mûegyetemet és az elsõk között lett épületgépész mérnök, még az úgy nevezett "fõmérnök" garnitúrából, mert abban az idõben az a mondás járta, hogy aki a Mûegyetemen épületgépészként végez, az rövid idõn belül fõmérnök lesz. Sokan valóban azok is lettek. Olyan évfolyamtársai voltak, mint Mészáros Feri, Homonnay Gyuri, Falta Pufi, Kihn Tóni, hogy csak néhányat említsek. Néhány évet dolgozott az Épületszerelõ Vállalatnál, de 1956 szele novemberben elsodorta és Svájcig vitte. Néhány évet töltött a Sulzer cégnél, majd 1963-tól önálló tervezõirodát nyitott két barátjával és nyugdíjba vonulásáig (2002) ebben dolgozott. Nagyon sok svájci és európai projektben vett részt, dolgozott a szakma minden területén.

A család szakmai fényét emelte Behring Pista volt évfolyamtárs-felesége Behring Istvánné Szeberényi Sára. Macskásy professzor úr egyik kedvenc tanítványa volt, abban az idõkben az egyik legjobb tanuló. Az 56-os vihar õt is Svájcba sodorta, a Sulzer cég fejlesztõ irodájának egyik oszlopos tagja lett és maradt hosszú éveken át. Az új körülmények nem tettek jót a házasságuknak és a 60-s évek elején elváltak. Pályafutását egy sajnálatos sportbaleset szakította félbe.

Idõrendben én, III. Móczár Gábor vagyok a következõ épületgépész mérnök, aki szinte az anyatejjel szívta magába a szakmát. Elõször az Épületgépészeti Technikum a Szabó Ilonkában, majd 1961-tõl 66-ig a Mûegyetem alapos felkészitést eredményezett. Ahhoz a szerencsés generációhoz tartozom, akit még Macskásy professzor tanított, és számomra ennek egy különleges jelentõsége is volt: édesapámmal jó szakmai barátságban volt a Professzor úr, annak ellenére, hogy konkurens cégtulajdonosokként is álltak néha egymással szemben az üzletszerzés pillanataiban. A diplomázás után másfél év Csõszer, 25 év KIPSZER, 1993-óta közös cég olaszokkal a Fiorentini Hungary kft. Nagyon sok szép feladat, számtalan elismerés, nagy öröm visszagondolni a pályámra. Szerencsés embernek mondhatom magam, mert pályám során teljesült az a bölcsesség, amit egyszer egy idõs mérnök mondott nekem: "Fiam akkor leszel boldog a pályádon, ha szereted azt amit csinálsz, szereted azt amibõl csinálod, és szereted azt akinek csinálod." Hál' Istennek a pályafutásom során mindhárom feltétel teljesült. Szeretek mérnök lenni, szeretem az épületgépészetet, és szeretem az embereket, akiknek dolgozom.

Másik unokatestvérem, Móczár Erika - Imre nagybátyám lánya - szintén épületgépész lett. Elõször az Épületgépészeti Felsõfokú Technikumot végezte el, majd a fõiskolai kiegészítõt, így õ is a szakma "szolgálója" lett. Egy munka-helye volt összesen, a Csõszerelõipari Vállalat, õ is igazi "csõszeres" volt, mint az édesapja.

Bár nem vérrokon, de jószívvel bevettük a családba Erika férjét, Tóth Gyulát, aki elõször szintén a Felsõfokú Épületgépészeti Technikumot végezte el, de néhány évvel késõbb a Mûegyetemen megszerezte a gépésznérnöki diplomát is, természetesen mint épületgépész. A sors érdekessége, hogy a KIPSZER-nél évekig kollégák is voltunk.

Idõrendben a három közül a legidõsebb fiam, IV. Móczár Gábor a következõ épületgépész a családban, aki 1987 és 1992 között végezte a Mûegyetemet. 10 évi "fiorentinis" együttdolgozás után érdekes kanyart vett a pályája, mert a kóruséneklés iránti elkötelezettsége végül mûvészeti menedzsert faragott belõle. Jelenleg az Europa Cantat pán-európai kórusszövetség közép-kelet-európai vezetõjeként nagy élvezettel munkálkodik azon, hogy nyugat-európai minták alapján egy régi pomázi kastély felújításával Magyarországon jöjjön létre a térség elsõ, szakmai és idegenforgalmi szolgáltatásokat is nyújtó kóruszenei központja.

Van még egy ifjú épületgépésze a családnak. Erika unokatestvérem és férje, Tóth Gyula gyermeke, Tóth Péter, aki tavaly szerzett diplomát a Mûegyetemen, természetesen épületgépészként. Az õ pályájának érdekessége az, hogy kezdetben az Állatorvosi Egyetemre járt, de "megjött az esze", és csak épületgépész lett öbelõle is. Ilyen a mai világ, az egyik fiatal elhagyja a pályát, a másik meg rátér.

Van még két "fél" épületgépésze a családnak. Az egyik a svájciak között, Behring Pista unokabátyám leánya Desiré 10 évig, mint szerkesztõ - rajzoló dolgozott az õ tervezõ cégénél, természetesen az épületgépészeti munkákon. A másik édesapám unokatestvére egy másik Móczár Imre, aki a háború elõtt a Móczár cégnél, mint vezetõszerelõ dolgozott.

Bár nem Móczár ágon, de még egy épületgépész vonatkozása van családunknak, mert anyai dédapám Karl Baum egy bajor gázszerelõ mester volt, aki 1870 táján került Magyarországra és cégével resztvett a kezdeti idõk világítógáz-vezetékeinek szerelésében. De ez már csak hab a tortán.

Ha jól összeszámoljuk, mindösszesen 9-an tanultunk épületgépésznek, és Gábor fiam az egyetlen, aki késõbb más pályát választott. A történetet az teszi még különlegessé, hogy a családunk kicsi, két unokatestvérem van összesen, így hát szinte azt lehet mondani, hogy minden Móczár családban "bõven" van épületgépész. Hogy a kilenc unokám közül a legidõsebb, V. Móczár Gábor, épületgépész lesz-e, az még a 12. életévében kérdés, de két csemete is van a többi nyolc unoka között, akik erõsen mûszaki érdeklõdésûek. Meglátjuk.

2006. december
III. Móczár Gábor